4. Könyvtári Éjszaka a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárában
"Ég és Föld"
A műsorok csak NAVA-pontokban tekinthetők meg.
az Égről ...
Záróra - Almár Iván-portré
Beszélgetés Almár Iván csillagásszal, űrkutatóval, aki SETI kutatással (egy tudományos program, mely intelligens életformák vagy azokra utaló nyomokat keres a világûrben) is foglalkozik. 1969-ben a Holdra szállást közvetítette Magyarországon.
Záróra - Kereszturi Ákos-portré
Kereszturi Ákos geológus bolygókutató a HungaroMars-expedíció tagja volt 2008-ban.
Záróra - Csabai István-portré
Csabai István magyar fizikus, a világ 6000 legtöbbet idézett tudósainak egyike. A csillagászattal is foglalkozó szakember, egy 30 fős USA-ban dolgozó kutatócsoport tagjaként, kollégáival elkészítette a világűr térképét. A galaxisok kutatása mellett, a mesterséges intelligenciával is foglalkozik a tudós.
Az űrhajózás 50 évéről, magyar szemmel (1. rész)
Az űrhajózás történetét 1957-10-04-től számolják, az első műhold fellövésétől. 1957-11-01-jén már az első élőlény, Lajka kutya űrutazásáról szóltak a hírek. Majd az igazi szenzáció 1961-04-12-én az első ember, Jurij Gagarin 108 perces űrutazása volt.
2. rész
3. rész
Charles Simonyi, a meta-utazó (1. rész)
Irány az űr! Charles Simonyi magyar származású amerikai szoftverfejlesztő űrutazása. A világ ötödik űrturistája 2007-04-07 és 2007-04-21 között vett részt a Nemzetközi Űrállomás látogató expedícióján.
2. rész
A Caltech és a magyarok
Vonzások és csillagvizsgálók. A gravitációs teleszkópot mutatja be Vass István, magyar származású tudós. Az Einstein elméleteiből következő, a mai napig még nem igazolt gravitációs hullámot próbálják itt detektálni, egy ezt kiváltó kozmikus „frontális ütközésre” várva.
Nap-kelte plusz - Elköltözünk? Beszélgetés Kereszturi Ákossal
Beszélgetés Kereszturi Ákos geológus, bolygókutatóval a Földhöz hasonló adottságokkal rendelkező bolygókról és a Földön kívüli élet kialakulásának lehetőségeiről egy új bolygó felfedezése kapcsán.
Delta
A csillagászat és fizika új eredményei a Deltában. Milyen kutatási eredmények várhatóak a következő 50 évben a csillagászat és fizika határterületén? Témák: Hubble űrteleszkóp, giga méretű rádióteleszkóp-rendszer építése Hollandiában.
Magyar elsők: Az első magyar üstökösleírás
Ilkus Márton, Mátyás király udvari csillagásza a "Bizonyságtétel az 1468-ban, Pozsonyban megjelent üstökösről" című munkájában ír az általa megfigyelt üstökösről. A dokumentum sorsáról annyit tud az utókor, hogy Kazinczy Ferenc tulajdonában volt, aki a sárospataki kollégiumnak ajándékozta, onnan a II. világháború alatt eltűnt.
A Magyar Tudomány Ünnepe 2006
Az MTA Csillagászati Kutatóintézet könyvtárának kincsei
Agora - Beszélgetés Grandpierre Attilával
A Nap. A Nap öntevékeny, tudatos lény? A bolygók irányítják, vezérlik a Nap mozgását? Az emberi agy működésével modellezni lehet a Nap tevékenységét? A műsor vendége Grandpierre Attila csillagász.
Reggel: Űrséta negyven éve
1965-ben ezen a napon Alekszej Leonov elsőként lépett ki a világűrbe. Azóta 247 űrséta történt. Beszélgetés Leonov űrsétájáról. A műsor vendége dr. Kelemen János, az MTA Csillagászati Kutató Intézet tudományos munkatársa.
A csillagbelső hangja - A modern szférák zenéje. Kolláth Zoltán előadása.
Az előadás egy titokzatos világba, a csillagok zenéjébe kalauzol el. A csillagok óriási gázgömbjeiben, amint a levegőben is, hanghullámok terjedhetnek. A csillagok egy csoportjára létezik egy olyan gerjesztő mechanizmus is, amitől ezek a rezgések állandósultak és elegendően nagyok lehetnek, így a csillagok fényének változásaként megfigyelhetőek. A változócsillagok megfigyelésével a csillagbelső hangjait "halljuk".
A Nap kapujában: csillagfürkészés, asztrofotózás. Petrovay Kristóf előadása.
Az előadás a Napot mutatja be egy új perspektívából. A Világmindenség sugárzó - tehát számunkra közvetlenül megfigyelhető - anyagának legnagyobb része csillagok formáját ölti. E csillagok túlnyomó többsége a legjobb teleszkópokban is csak halovány fénypont. Óriási szerencsénk, hogy akad egy csillag, amelyet szinte karnyújtásnyi közelségből tanulmányozhatunk: a Nap.
Környezetünk: A naprendszer. Szegő Károly előadása.
Az előadás a Naprendszer megismeréséről és kutatásáról szól. A világűr csupa mozgás, dinamika, titokzatos hangok rendszere és rendszertelensége. Ezen folyamatok nagy részét érzékszerveinkkel nem tudjuk megismerni.
Sugárözönben élünk. Jéki László előadása.
Az előadás témája mindennapjainkban körülöttünk lévő sugárzás hasznáról és veszélyeiről szól. Először bemutatja a radioaktív sugárzások forrásait: az atomokat. Majd beszél a Napból és a Naprendszeren kívüli csillagokból, sőt a Föld belsejéből érkező sugárzásokról is.
Magasiskola (1970)
Egy fiatalember érkezik a solymásztelepre, nyári gyakorlatra. A kopár mezőn álló elszigetelt telepet a kíméletlen fegyelmet tartó, fanatikus Lilik vezeti. Rajta és a solymászokon kívül csak Teréz él itt. A Fiú megismeri a telep munkáját, magával ragadja a sólymok röptetésének elemi ereje és szépsége, ám közben egyre inkább taszítja az a lelki terror, az a barbár rend, amellyel Lilik az embereken uralkodik.
Ég és Föld között (1961)
Kardos Ferenc vizsgafilmje egy ejtőernyős lány első ugrásának boldog pillanatáról, ég és föld közötti repüléséről.
a Földről...
Az én világom
Sáfrány József filmsorozata. Kőrösi Csoma Sándor nyomában.
Magyar történelmi arcképcsarnok
Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842)
Magyarok cselekedetei
Magyar felfedezők arcképei. Részlet Fröhlich Dávid Utazók könyvtára (1643-44) című írásából.
A sorozat egyes epizódjait a kapcsolat mezőnél lehet kiválasztani.
A megsebzett bolygó
Erdélytől – Erdélyig
Kiliki a Földön
Magyarok az emberevők földjén
A napsugár nyomában
Benyovszky Móric és a malgasok földje
A földi élet fenntarthatóságának kérdései. Meskó Attila előadása.
Meskó Attila előadása a földi élet fenntarthatóságának kérdéseiről szól. Az emberiség jelenleg nem fenntartható módon tevékenykedik: ahogyan most élünk, termelünk és fogyasztunk, az hosszú távon nem folytatható. Az előadás központi témái: az ózoncsökkenés; a gyors, globális klímaváltozás, az energiatermelés és annak gondjai és a katasztrófák. Ezeket összekapcsolja a fenntarthatóság gondolata.
A lakható bolygó. Mészáros Ernő előadása.
Az előadás a lakható bolygóról, a Földről szól. A jelenlegi földi környezet hosszú változások eredményeként alakult ki. A Föld története során a bioszférában lényeges változások történtek. Az ember megjelenése a Földön új feltételeket teremtett.
A mindenség mérése. Patkós András előadása.
Az előadás témája a mindenség mérése, vagyis a kozmológia. A Világmindenség kora, mérete, a benne található anyag mennyisége és összetétele az emberi környezetben felfedezett természeti törvényekre építő asztrofizikai megfigyelési programokkal tanulmányozható.
Az időjárás előrejelzése: Jóslás, vagy tudomány? Vissy Károly előadása.
Az előadás időjárás-előrejelzés kérdéskörét járja körül. Az időjárás a mindennapi életünket befolyásoló környezet szerves része, jövőbeni alakulásának ismerete, azaz előrejelzése az ember évezredes vágya. Az időjárás-előrejelzés igazi tudománnyá azonban csak az elmúlt 150 évben vált.
Magfúzió - Energiaforrás a jövőnek. Zoletnik Sándor előadása.
Az olaj- és szénalapú energiatermelés kiváltására sok irányban keresi a fejlett világ a megoldást. A magfúzión alapuló atomenergia - túl a hosszútávú fenntarthatóság és a széndioxid-mentesség érvein - azért kínál vonzó alternatívát, mert kivédi az atomerőművekkel szembeni legfontosabb ellenérzéseket: nem termel hosszú távon bomló radioaktív hulladékot.
Meddig és mit bányásszunk? Kovács Ferenc előadása.
Az ásványi nyersanyagok kitermelése, feldolgozása és hasznosítása az emberi lét és a gazdaság alapvető szükségleteit biztosítja. Ma a bányászattal kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés az, hogy milyen kapcsolat van a hasznosítható ásványi nyersanyagok termelésének igénye és a fenntartható fejlődés között?
Az élet vendége - Csoma legendárium (2005)
Szemző Tibor filmje. Háromszéken máig úgy tudják, ha Tibetországból Csoma Sándor hazatér, ő lett volna egész Székelyföldön a király. Sokáig várták, vannak, akik most is várják. Bizonyos, hogy mire megjárta volna a három világot ő lett a legokosabb ember aki valaha élt. Itt királyok lesték a szavát, innen és túl, sárkányok, lidércek, istenek, tündérek csodálták tudományát. Mindent tudott az égi és földi világról. Ismerte a poklok legsötétebb zugát. Sokáig várták, vannak, akik most is várják.
Fekete gyémántok 1. (1976)
Berend Iván bondavári bányatulajdonos mérnök kalandos élete.
Fekete gyémántok 2. (1976)
Berend Iván bondavári bányatulajdonos mérnök kalandos élete.
Amerikai anzix (1975)
A kísérleti film Észak-Karolinában játszódik. Az amerikai polgárháború utolsó napjaiban harcol az 1849-es magyar emigráció három jellegzetes alakja: Fiala János térképész-tüzértiszt, a tudós-racionalista, Vereczky Ádám, a hős-fatalista és Fiala segédje, az érzelmes, honvággyal küzdő Boldogh.